2013. november 22., péntek

Gardróbmustra

Most, hogy közeleg a karácsony, úgy gondoltam, hogy egy gigantikus, mindent átfogó nagytakarítás éppen aktuális lenne már. A gardróbommal kezdtem (mindig ezzel kezdem). Szépen színsorba raktam a ruháimat és két dolgot vettem észre: alig van cuccom és szinte mind fekete.
Sajnos a hirtelen stílusváltásaim miatt nem nagyon maradt már ruhám, mivel nem tudtam olyan sebességgel pótolni őket, mint amilyen gyorsan kihajigáltam. Viszont most már erre odafigyelek és nagy körültekintéssel vásárolok ruhát, semmi olyat, amit tuti nem veszek fel az életben, csak tetszik. Nem is értem, miért nincs színes ruhám, mindenféle színből valami, pedig imádom a színeket. Nem baj, ez változni fog. 

Mostanában rá vagyok kattanva a nagyon csajos filmekre. Tudjátok, amik tele vannak ruhákkal, cipőkkel, hatalmas gardróbokkal. ♥ Elgondolkodtam ezekben a filmekben szereplő nőkön. Igazából már a külsőjükből megmondja az ember, hogy milyen, mielőtt még megszólalna. Akárki akármit mond, bizony a külső alapján alkotunk elsősorban vélemény Igenis fontos a megjelenés. "A külső megfog, a belső megtart." Milyen igaz. Sokat számít, hogy mi az, amit a többiek először látnak.

 Nem mindegy az sem, hogy milyen színű ruhát viselünk, hiszen minden szín más és más üzenet hordoz, mást sugall. Ráadásul nem valószínű, hogy minden szín mindenkinek jól áll. Én például borzalmasan mutatok narancssárgában, de egy királykék vagy egy vörös ruha már nekem való. Találtam egy szuper leírást a főbb színekről, amiben minden benne van, hogy mit jelentenek.

"A divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Nincs stílustalanabb nő annál, mint aki bizonytalannak érzi magát a ruhájában." Coco Chanel


,,Azok a ruhák, amelyeket megvettél, hozzád tartoznak, a részeid, és különleges pillanatokat képviselnek. Olyan pillanatokat, amikor azzal a szándékkal indultál el otthonról, hogy megajándékozod magad, mert elégedett voltál a világgal. Olyan pillanatokat, amikor valaki megbántott, és ezzel akartál vigasztalódni. Olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, meg kell változtatnod az életed. A ruhák mindig érzelmet változtatnak anyaggá."  Paulo Coelho

Barna
  • A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.
  • Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.
  • Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
  • A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.


Fekete
  • Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe.
  • A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma.
  • A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik.
  • Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe.
  • A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe.
  • A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották.
  • Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka, a bomlás, az erjedés, a pokolba való alászállás jelképe.


Szürke
  • A hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe.
  • A keresztény szimbolikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé.
  • A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.


Ezüst
  • Utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára.
  • Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak.
  • Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejutat „ezüstfolyónak” nevezték.
  • A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdete.
  • Míg a királyok féme az arany, a királynőé az ezüst.
  • Az ezoterikában a lunáris asztrál színe.


Fehér
  • A fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
  • Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
  • Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
  • A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
  • A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
  • Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
  • A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
  • Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
  • A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
  • A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
  • A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.


Sárga
  • Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között.
  • A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe. A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe; a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították.
  • A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe.
  • Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt - csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett.
  • A keresztény hagyományban is megjelenik a sárga szín többértékűsége: lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.


Arany
  • A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe.
  • Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja.
  • A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.
  • Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.


Narancssárga
  • Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
  • Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.
  • A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.


Piros
  • Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.
  • A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
  • A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
  • Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
  • A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
  • Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
  • Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
  • Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
  • A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
  • Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
  • Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe.
  • A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
  • Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a „Nagy Mű” harmadik fokozatát.
  • Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.


Lila
  • A mértékletesség színe.
  • Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.
  • Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát.
  • A rómaiaknál Jupiterhez kapcsolódik.
  • A kereszténységben a papi törvények, az autoritás, az igazság, a böjt, a szomorúság és a várakozás kifejezője.
Kék
  • Az égbolt, a tenger színe, a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma.
  • Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat.
  • Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte.
  • A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe.
  • A világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal.
  • Míg a nappali ég vakító kékje maszkulin jelentésű, addig az éjszaka sötétkékje a feminin princípiumra utal.

Zöld
  • A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
  • Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
  • A színskála „közepén” áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
  • Meleg és hideg, égi és földi keveréke.
  • Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
  • A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
  • Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése