2013. november 13., szerda

Elég az agybajból!

Ahogy olvasgattam a Joy-t, találtam pár cikket, ami felnyitotta a szememet, hogy teljesen meg vagyok bolondulva, ráadásul totál feleslegesen. Már ki tudja mióta nyüstölöm magam, hogy elérjem az álomsúlyom, az álomalakom, az áloméletem, de miért is? Miért hajszolom a tökéletességet, minthogy inkább lazán élném az életem nyugiban? Nem is értem. Az alakom és kilóim miatti sok idegeskedés, aggodalom és frusztráció persze csak növeli az étvágyamat és így még rosszabb. Ördögi kör. De elég volt! Félre a badarságokkal!


Tudtátok, hogy az európai nők 92 százaléka elégedetlen az alakjával és emiatt állandó feszültségben élnek? Rögtön az jut eszünkbe, hogy ez teljességgel hasztalan. De ha jobban belegondolunk, miért is lenne ez másképp, hiszen mindenhol csak azzal találkozunk, hogy az egyetlen módja az igazi boldogsághoz, ha karcsúak vagyunk! Hogy érezzem magam jól a mondjuk 40-es méretemmel, ha a kifutókon már a 36-os méret is kövérnek számít? Kedvenc sztárjaink sem éppen segítenek, hiszen mindenhol a tökéletes alakú, bőrű, hajú celebekkel találjuk szembe magunkat. Sajnos mindennap meg kell küzdenünk azzal az torz ideával, hogy csak soványan lehetünk sikeresek és vonzóak.

Az utóbbi időben - a bejegyzéseimen is látszik - magával ragadott engem is ez a borzalmas dolog. Ha jobban belegondolok, nagyon máshogy éreztem magam 52 kilósan? Nem. Ugyanez a mániám volt. Mindenáron le akartam adni még két kilót. Mi változott? Csak annyi, hogy most még egy tízessel több kiló leadásával küszködök. Mindenki azt mondja, hogy így is milyen vékony vagyok, én meg csak legyintek, hogy mind bolondok és nem látnak a szemüktől. De talán igazuk van, így is jó vagyok. Van egy kis feleslegem, na és? Talán pár kiló plusszal nem lehetek boldog? Dehogyis nem! Ez igaz rátok is!

Nem kell a tökéletességet hajszolni, amikor mindenki tudja, hogy tökéletes élet nem létezik. Nincs olyan, hogy tökéletes. Mindenki pont úgy jó, ahogy van (persze vannak speciális esetek, amikor tényleg fogyni kell, de ott az egészségi állapot forog kockán).

Mit lehet tennie, hogy megnyugodjon a lelked? Először is ki a ruhákkal, amikről csak álmodozol, hogy majd felveszed ha ilyen vagy olyan formában leszel már. Másodszor, ideje az erősségeidre koncentrálni és nem a gyengeségeidre. Nem lehetsz mindenben a legjobb, de amihez van tehetséged, érzéked, abban a lehető legjobbnak kell lenned. Nem feltétlen cél az első hely. Sose fektess bele valamibe annyi energiát, hogy már nem élvezed, amit csinálsz. Mindig élvezd az életet. Olyan munkát válassz, olyan dolgokkal foglalkozz, amiket szeretsz csinálni, ne pedig olyat, amit mások elvárnak tőled.

Ne mások elvárásai szerint éld az életed. Van nekik is saját életük, irányítsák csak azt. Ez a Tiéd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése